Kitartás!!!
Csapongó gondolatok tengerén,
Tengődünk, a világ peremén.
S áltatjuk magunkat remélve
Hogy kikeveredünk a halálból élve.
Mámorban tengődve sivár valóban,
Gomolyogva, lassan, kihalóban,
Csak visz minket a végzet,
Visz, egészen az út végeztéhez.
Megint csak remélünk, s kínódásunk hevén,
S végtelen kövezett út felén
Megállok, s szembenézek veled
Ó de nehéz, de nehéz Istenem.
Majd dühöngő porvihar dúl felettünk,
De a távolság nem nő közöttünk.
S álmodom, vagy tényleg kezedet nyújtod felém,
S ezzel a fogyhatatlan reményt helyezted elém.
S dühöngő viharokon át,
S Zord napokat, melyeket ég zilált,
Átlépve azt, mit lehetőnek hittünk,
Most az egyszer utószor véghezvittük.