Mint történész ki, vezényelve van bizonyos dolgok után:
Kerámia darabok, bronzszobrok, térképek nyomán.
Szimbolikus rajzok. Talán istenek jártak itt !
Maguk után hagyva, az úgy nevezett első embert ...
S hagyva Káint szántsa a földet kint.
Gondolatom vándorol nekem.
Verseimet leírva fogják szeretni. Emberi hangnem ?
Érthetetlen írott szavaimat érteni fogják-e a jövő századában,
Vagy marad minden, mint történész nyomában?
Biztosan mindennek szabott útja van.
Átmenni a menyország kapuján,
S a poklok poklán, bármely évszaknak napján,
Hogy megtudjuk: Milyen a harmat az édenkert virágoságyán?
A rózsának milyen a súlya az Arab-félszigeten?
A tengerbe ömlő sok vízből, melyik a Tiszáé?
Ki hord maszkot ... melyik emberé?
Kölcseynek mi volt az utolsó álma?
Ki volt ki tükörbe nézett első látásra?
Tudatlanok közül ki olvasta Dantét?
A nagynyugta melyik ókori edényt ékesíti?
Játékok ... talán Romoluszé és Rémuszé.
Arany gyűrű, mit a végzet elutasított .
Mindezek a dolgok távolodnak, múlnak.
Vetítésük csak árnyakat hagy,
Így nálam is, nem tudva, mi lesz ma és mit hoz a holnap.