Minden éjjel az ajtód előtt áll,
Minden éjjel csendben vár.
Minden éjjel esik az eső,
Szembenézni a félelemmel sohasem késő.
Az esőcseppek végigfolynak hófehér arcán,
Jéghideg, gúnyos mosoly az ajkán.
Mihelyt kilépsz az ajtón, elragad,
És utánad semmi se marad.
Az emlékek is eltűnnek, nem őrzi majd senki,
A fogát már régóta rád feni.
Vársz, de eleged van mindenből,
Eleged van az örökös félelemből.
Kilépsz az ajtón és szembe nézel vele,
Érzed legbelül, hogy itt lesz vége.
Odalép hozzád, mélyen a szemedbe néz,
Minden gondolatod a semmibe vész.
Odahajol hozzád, szemfogait a nyakadba mélyeszti,
A véredet lassan szívja ki.
Te is kárhozott lettél,
A semmibe vész amit tettél.
A sötétség lett az otthonod,
Te is megismerheted a poklot.