Hajkoronáját a szél
Egyre csak fújja-fújja már.
A lehullt levelekből
Szőnyeget terít le,
Hogy azzal szépítse magát.
Zöld ruháját barnára festette,
Cipellőjét Gesztenyéből
készíttette.
De ahogy ő a szőnyegen
Illeg-billeg,
A szél mind nagyobb
Erővel fúj feléje.
Koronájából lassacskán
Ágak maradnak csupán.
S madarak sem
Pihennek rajta már.
A jeges szél egyre csak
Fújja már. És nemsokára
havat is hord rá.
S ím, fehér kabátba
Öltözött át,
és ágait is a tél hidege járja át.
Egy cinke száll le rá,
felismeri, az, ki mindig visszajár
és az odúba fészkeli be magát.
...A kicsiny madárral együtt telelnek át,
s álmunkban a tavaszt várják…