Megint fáj a testem –lelkem.
Megint fáj már mindenem.
Nem öröm a létezésem.
Szenvedés lett életem.
Kínlódom csak az életet,
kínlódom csak,mondom én.
Ó, mondd Drága Jó Istenem,
hogy viseljem mindezt el Én?
Erőm ehhez már biz nincsen -
Lassan már meginog Benned
is a hitem, mert nem segítesz,
vagy nem is akarsz enyhíteni
semmit sem szenvedéseimen.
Na de jól van, eltűröm én,
Ha mindenképpen ez jutott,
Csak egyetlen dologtól félek:
Tehetetlenségben, egy percig
sem éljek!- Mert bizony ha
mozdulni már szemernyit sem
tudok, nem ér semmit már az
életem, mert hasztalan vagyok.
Akkor már nem harcolok az
életemért, magam hívom
a Halált. Jöjjön értem mielőbb el,
hogy a méltóságomat még
megőrizhessem, s hadd menjek
hát el szépen csendben. Így
szűnjön meg földi létem,
Ne keseregjen senki értem
inkább mondják el egy vidám
versem, emígyen búcsúzzanak
kik szerettek ,- tőlem el, ez egy
lenne a kérésem. S akkor
a lelki békém is meglelem,
s megnyugvással távozom el.