Szívek, megértitek ...
Ezeknek a gyerekeknek anyjuk nincsen.
Nagy így az üresség,
Apjuk az ágyútalpat nyomja,
Egy öreg dada ügyel reájuk,
A kicsik magukra hagyva, hideg otthonukban.
Ötévesen lettek árvák, mikor még a gondolat oly tiszta,
Bennük észrevétlenül megmarad az emlék, mint örök csillagokban,
Szentolvasónak gyöngyei, melyek egy sorrendet követnek ...
Tiszta gondolatban úszva szeretnek.
És eljött, itt van az áhított Karácsony,
Ajándékokról álmodó két gyerek ...
Reggel az eltűnt éj álmát keresik,
S mily kisértetiesen furcsa volt, ahogy aranyozott figuraként,
Szép díszek, csillagszórók közt ugrándozva,
Forogtak, hajladoztak...s mindent élveztek !
Kora reggel felébredve,
Szemüket dörzsölve, kiváncsiskodón,
Borzolt hajjal még félig álmosan ...
Szemük, hogy mosolyog ezen a nagy ünnepen.
Mezítelen kicsi lábuk, tipegő, lebegő járásuk,
Tapsikolnak örömükbe ... nagy a zsivaj,
Ölelések, csókok, kiáltások ...
Anya, Apa ez angyali dal.
Sajnos, ez mind már a múlté ..., de gyönyörű is volt !
Hogyan lehetett volna másképp, a valóság most így szól:
Kék lángban a farönkök csattogtak,
Csattogtak a kandallóban, s már csak engem hallgattak ...
Minden elaludt.