Sötétben gyertya nélkül
Majd egyszer mindenkit ellep a bú köde
Melyre majd csapongó, ádáz magány száll re.
Betakar, beborít, felőrlő teljesen
Egy halott rózsás csókot nyom rád édesen.
Elhagy a magány is, és oly egyedül vagy
Mint a kopár égen az esthajnalcsillag.
Nincs neked senki, senki rád mosolyogjon,
Bíztasson, segítsen, akár felkaroljon.
Görbe magány, körötted egy nyűgös sarok
Nekidőlsz, másra se jó, csak megtámasszon.
Dohos levegőbe egyedül szagolsz be
Könyörögve kéred, ennek legyen vége.
Álmos szemedbe fény kerül, mert gyertya gyúl
Emberhad jő, és élő-holt is felvidul.
Bambán mosolyogsz rájuk, hisz megannyi arc,
Majd hátat fordítanak, sötét van, kudarc.
2009. 10. 20.