Lélekharang
Hármat kondult... hallod?
Véget ért a harcod.
Arcodon nyugalom,
mint öregekén a padon
napsütötte délután.
Örököltem tőled,
mi volt, csak előleg.
(Azt hittem, tudom mi az:
- tévedtem. No lám! -
fájdalom, magány.)
Levetett keresztedet
rám testáltad - reszketek
tőle, alatta sebződik,
törik a vállam, szegődik
mellém a fájdalom.
De vállalom, mit is tehetnék,
mostantól nem vendég
nálam az a mosoly,
mely felfénylett arcodon,
- az a boldog - ha láttál.