csak, hogy, ha a szél játszani
akarna vele, megbökje a tenyerét.
Akkor majd kicsordul az égből a könyörület
és eláztat minket, a szederbokor alatt
simuló, natúr szerelmeseket.
Majd behunyt szemmel
hallgatjuk,ahogy az eső bőrünkön tárcsázza
vágyaink hívószámát.
Ah...óh...halló? És a hívás megszakad.
Akkor nézünk fel újra az égre.
A nap majd épp narancsot
pucol neked a horizonton.
Eljön a sziluettek napszaka, és
mi felkapaszkodunk a domboldalon,
hogy pacsizzunk a Kismedvével és
beleültess a Göncölszekérbe.
Kiterülünk és élvezzük, ahogy
a nyár ránk terít egy vizesre vasalt
vászonlepedőt. A lent és a fent
közöttünk hatol egymásba.
Aztán a Tejút is lefolyik ránk, mire valaki
újra felhúzza mögénk (egy csigán)
azt a neonpirulát.