A forgalmas országút szélén álltam
Hogy egyszer átjuthassak, vártam-vártam.
Egész nap csak autók jöttek-mentek,
Robogtak-futottak, át nem engedtek.
Zebra nem volt, se alul-felüljáró,
Csak véges-végtelen négykerék-folyó.
Nem lassultak, inkább a gázra léptek,
Halálos, élő falként nem engedtek.
Elmúlt a nappal, s rám kacsintott az éj,
Az este olyan lett, mint a tenger: mély.
Sötétség terhe ült fel vállaimra,
Míg megvakított a fényszórók hada.
Aztán végül ásítva felkelt a reggel,
S már tudtam: minden nap így telik majd el.
Az idő pataknyi folyása meghalt,
S nem volt remény, csak a megszürkült aszfalt.