Állok az erkélyen,
mint megannyi éjjel.
Arra nézek,
merre sejtlek.
De most minek?
Elutaztál. Vesződöm magammal.
A mából egy bőröndnyi adaggal,
magára hagyva házad mentél el.
Kiürült térben ásít az éter.
Nem vagy ott, ahol képzeletem megszokott.
Szívem anyátlan ölelése megbotlott.
Asztalod lapjára nem kerül friss morzsa,
hűtőd a zsolozsmát magának mormolja.
Már nem gyűrnek ráncot párnádra álmaid,
nem melengetik padlód csupasz lábaid.
Távoli tájon Funtinelit olvasod –
képekké rendeződnek benned a sorok.
Hegyet vetít eléd a képzelet,
mit láthat könyvből révedő szemed -
ott van előtted,
megérintheted.
Csak ülsz a teraszon bűvöletbe esve,
kéred a hegyeket, hogy fogadjanak be
maguk közé - magaddal hoznád, amit látsz:
az életen át veled maradó varázst.
Lassan hazatérsz, emlékké magasztosul
ez a pár nap. Kulcsod a zárban megfordul,
a múltad ismerős illatként ölel át,
jövőd friss levegővel tölti a szobát.
A csendet felváltják egy CD hangjai,
zizzennek egy most megjelent könyv lapjai.
Ágyadba vackolsz a tetőablak alatt,
E-mail-be kódolod az átélt napokat:
„Kaptam valamit, mi segíteni fog, míg csak élek,
és kaptam földet egy hegytetőn, hogy soha ne féljek,
s tudjam, higgyem, oda újra és újra visszatérek.
Szerintem valaha e hegyek közt élhettem éppen,
mert virágot, fát csókoltam volna legszívesebben,
öleltem volna a hegyeket, súgva: visszajöttem!
Valahányszor csak a földre léptem,
Különös erő töltötte vérem.
Érezted már valaha,
hogy a föld vonz, szeret és csodákat mutat
s hogy megörvendeztessen, mindent odaad?” –
Erről faggattál. Emlékszel? Akkor
félőn meséltem egy helyről. Arról,
ahol mindenki bolondnak tartott
téged. Vétség lett volna maradnod -
engem pedig mégis egyre vonzott.
Miért?
Sokáig homályos hiányérzet maradt,
Majd megkerült egy elkószált lélekdarab.
Mikor kallódhatott el? Nem tudom én sem.
Nem hiányzott, nem kerestem, mégis részem:
szülőfalud. Hívott és várt. Hazatértem.
E hely óv engem, s őrzi lábnyomod - érzem.
A föld-mélyből szívembe áramlott a hit:
löszfal-tetőn angyal lógázza lábait,
vigyázza örökké lelkem kis darabját –
el nem hozhatom, meglelte itt hazáját.
Időről időre meg kell látogatnom,
s a löszfal- tetőről lábamat lógatnom.
Helyek: kicsiny falu és végtelen hegyek.
Lelkeink más-más földszegletben pihennek,
mert a föld vonz, szeret és csodákat mutat
s hogy megörvendeztessen, mindent odaad!