Valami szörnyű látomás...
...kísér(t) most utamon:
zokogva bolyongok
úttalan utakon
kócos fák árnyéka
rémiszti lelkemet:
szavaid nélkül
elvesztem helyemet
szűkülő ösvények
markolják arcomat:
hogy fogom megvívni
harctalan harcomat
sötét az erdő, hol
most élem létemet:
mocskos ragadozók
szívják ki véremet
keselyük lesik
földre mikor dőlök:
szánalmas életem
őrzik-e még őrök
közeledik a távol
egy misztikus dallal:
vár-romok tövében
köszönt rám a hajnal
kettészakadt életem
sakálok nézik:
megmaradt húsomnak
cafatjait tépik
szívtépő rémálmomnak
hogyan szakad vége:
lesz-e életemben
halkan zengő béke
isznak-e néhányan
gúnyos áldomást:
vagy továbbra is kísér(t)
valami szörnyű látomás...
Dunaharaszti, 2009. október 30.