Mikor az emlékek, melyek szerinted nem léteznek,
előjönnek s életemre törnek,
szemem könnyben úszik, s bár úszna csak tova,
s ne tártam volna szívemet ki soha,
Szembe kell néznem a valóval,
semmi vagyok neked,
s mit tettem? Elrontottam kedved.
Átnézel rajtam mint hitvány ablakon,
nem lettem más egyéb mint folt a tiszta havon.
Nem ezt akartam, menekülsz előlem,
nem írsz, nem hívsz, s nem olvasol felőlem.
Ezt majd kiheverem, ha egyszer meghalok,
bár bízom, hogy sokára,
de amíg élek, addig itt dalolok.