Könnycseppbe rejtett világ vagyok
Lelkedre folyva nyomot hagyok
Beléd növök, mint jelenbe a jövő képe
Illatos gyantára a vén fa kérge.
Lehántom magamról gondolatom
Összepréselt valóságomban jajgatom
Magam a végtelen messzeségbe
Átszúrt szívemmel feszülök fel az égre
S valóságra vetkőzve álmomba kiáltalak.
Éntelenbe fulladt káprázat-szilánkokat
Szakítok testemből, fájdalmam bérét nyögöm
Elhazudott igazságod szálait szövöm.
S ahogy lassan átszűrlek magamon
Letisztult gondolatod érlelődő szavakon
Csitul, melyek örökre kimondatlanul maradnak
Rám figyelj önmagadban!