Buborék vagyok, gömb alak, mint a Föld,
Szálldosok, torz tükrömbe hegy és völgy.
Folyók kanyarognak ősz-színű fák között,
Madarakkal kelek útra, fátyolfelhők fölött.
Buborék vagyok, színesre tetovált tar teke,
Bennem van a semmi, és az élet mindene.
Gyerekszáj fútt, s a szél, nevetnek rajtam,
Megérintesz, kipukkadok, eltűnök halkan.
Buborék vagyok, üres, egy éhes vándor,
Lehetne hazám itt, vagy ott, vagy bár hol.
Se vérem, se szívem, szeretetem sincsen,
Még is rád, keser-ízű szédületem hintem.
Buborék vagyok, élet-halál harmatcseppje,
Mit szomjas kisvirágok, mohón lefetyelnek.
És izzó Nap tüzében aszalódva tűnök el,
Az összes kopott, szép emlékképeimmel.