Csak egy meglékelt csillag vagyok,
ki időbe törve töretlen ragyog,
itt állok előtted hús-vér tömören,
szavaimon hullámzik a látomás rétege,
létem hullámzó szappanbuborék-szerelem.
Őrtorony tetjén világít arcom,
könnyem gyöngyöket sarjaszt konokon,
a sötétség hurokját késem felszakítja,
hangomba menekül a nyöszörgő szél,
testem ígéret szivárgó folyama.
Mosolyom meztelen igazsága lendül,
tűzgolyó vagyok a középponton belül,
kezemben megroppan a bizonytalanság fala.
Önmagam ketrecében felment az ítélet,
a csend koszorúján sarjad a nyugalom pillanata.
Csak egy meglékelt csillag vagyok,
a sáncok mögött aranykötélen vonulok,
gyémánt fényem sugara szelíd álmodás.
Lelkem felhőn botladozó vigasz-fáklya,
csonkig égő gyertyám szüntelen lobogás.