Vak és béna
VAK ÉS BÉNA
az ősz rímeit szövegeti pasztell
szineivel összeáll friss raszter
mázolva ablakot és falat akkor
botorkálva lendíti az aggkor
a fáradt lábait s az agy
még felderül mielőtt kihagy
lépnél és nem lehet ez kérdés
és rakja tompa lábad a megértés
még lépni hív a béna holnap
elvérzi alkonyát a nyűtt nap
kezed és ujjlenyomatod
bútoron képen üvegen hagyod
minden mi támasz a levegőre kivezet
ajtót csikordít kilincsel szűk kezed