Dobd el a kulcsot
emlékeidből élsz teli a kamra
zörgő dió és avas szalonna
fürge egér ott nyitja meg a zsákot
torkoskodik a lisztben ahol nem is várod
gyűjtögetted önként és óvó gonddal
a természet s a kegy adott a sok dal
asszonykezek simítva bíbelődtek
vágyat és mézet gyűjteni belőled
s a lányok piruló vad vággyal
megosztották a kincsüket érett
vérükkel vegyült el forró véred
mindent amit most könnyen átad
virágot amit a sírról sírva tépek
megosztom könnyelmű halállal