„Halál! Halál! Halál! Halál!”
Ezt zúgta a fakó tömeg.
„Nyomorult, hitetlen sakál!”
E szavakkal köveztek meg.
„Hulljon vére! Hulljon vére!”
Megöltek, mert nem szerettek.
„Porba vele! Porba vele!”
Vérem vették, mert gyűlöltek.
„Hóhér, hozd az alabárdot!”
Boldogok, hogy veszni láttak.
„Hóhér, öld meg ezt a rongyot!”
Boldogan sárba tiportak.
„Dobjátok mocskos gödörbe!
A halálban nincsen remény.
„Vessétek tisztátlan földbe!”
A humusz mélyén nincs napfény.
„Gyerünk, siessünk, mulassunk!”
Hideg van, siralmas hideg.
„Ocsmány halálán vigadjunk!”
Lelkem senki sem menti meg.
„Ti kegyetlen vadállatok!”
E hang mintha másképp csengne.
„Hogy tehettétek?! Gonoszok!!”
Mintha holt szívemben zengne.
„Kérlek, mondd, hogy nem adod fel!”
Mintha hozzám, fentről szólna.
„Kérlek, mondd, hogy velem leszel!”
Talán mintha éppen ásna.
„Tarts ki, szabad leszel hamar!”
A halálban remény nincsen.
„Élj! A szívem téged akar!”
De az életben kell, legyen.
„Élj! Kérlek, újra élj, értem!”
Keze eléri kezemet.
„Szeretlek! Fogd meg a kezem!”
És kinyitom a szememet.