V57 - AZ ÖREGASSZONY ÉS AZ EURÓPAI HÁBORÚK
Írta: nappalyazatosz Dátum: November 15 2009 16:59:32
H
Az utca őrült robogása,
egy zajt öklendő kamion
rossz dobhártyás fülembe rázza,
ez századvégünk miatyánkja,
Teljes hír
AZ ÖREGASSZONY ÉS AZ EURÓPAI HÁBORÚK
Az utca őrült robogása,
egy zajt öklendő kamion
rossz dobhártyás fülembe rázza,
ez századvégünk miatyánkja,
itt élek - ez az én sorom.
Hazaérek. A lépcsőházon
még össze-vissza jár a fény,
egy öregasszony vár a vámon,
s míg kulcsaimat kotorgálom,
szelíden beereszt szegény.
Kis támasztékát tolja-vonja,
ki nem hagyná az egy mosolyt,
a benti kilinccsel föloldja
a kulcsos rabságot ragyogva,
és fénylik, mint a nyári hold.
Szatyrot meg táskát nyögve lépek,
hálás szavakat mormolok,
- ha már az Isten idetévedt,
hadd fogjam úgy föl az egészet,
mint bűnt az irgalmatlanok.
Szeptember hűsöl. Leng a város,
törvényt feszül egy drótkötél.
Ki tartja, fogja? Az világos,
hogy pattanásig is szabályos,
és rajta laffog, ami él.
Az öregasszony nyit, zár. Nézi,
hogyan történik a világ,
s a zajba mártott csöndben érzi,
a fű zöldje már nem a régi,
de égig érnek még a fák.
Ő is történik. Tágra rémül,
de nem borzolják föl hírek,
csak arra futja az egészből,
hogy minden drágul, s a kenyérből
már szűken törhet, s nincs kinek.
El-elcsodálom szép nyugalmát,
hogy mire vitte és hogyan,
ő bevégezte forradalmát,
s viseli maradék hatalmát
- kopott ruháját - boldogan.
Lift lódít. Csöndben tépelődöm,
a nagy békéért mit tegyek,
- elháborúzgatunk a földön,
és rám mért időm addig töltöm,
míg ajtót nyitni én megyek.