Figyelem szemét, előttem egy rőtvad.
Merev tekintetében egy világ tűnik el.
Agancsa a fűben, merev már a teste,
Mint a lombtalan fák koronája,
S vére,szerteszét hever.
Talán az a jó, ami elhull ?
Nézem, ijesztőn mereszti szemét,
Bennem a kérdés is megfagy,
Hisz válaszom nincs ...csak csend, s a kép.
Mi az az erő, mely térdre kényszerítette?
Merengek fegyvertelenül.
A félelem mindig ugyanaz,
Bár rejtély nekem, s csak nézem,
Ahogy egy élet tört ketté.