Hittem. Sokáig hittem magamban.
A jövőben. A reményben.
A remény a bolondok keresztje.
Ott nyugszik, a sírgödörben.
Nem tudok többé tükörbe nézni.
Félek, üvege meghasad.
Nem csillan rajta több reménysugár.
Ha mégis, százfelé szakad.
Nemrég, szívem, mint remény dobogott.
Miért halt hát meg? Nem értem.
Lassan elhalok, mint gyertyacsonk-láng.
Senki sem nyújt kezet értem.
Szerettem volna, boldog életet.
Ennek éltem. Ebben hittem.
De összetört a reménycsillagom.
Reményt s hitet sírba vittem.
Élek. A létezésnek utolsó,
Gyenge szalmaszála vagyok.
Mígnem, mint kiszáradt, magányos gyom,
Ágyban sírva, meg nem halok.