Én úgy vagyok, mint számolatlan
embertársam együtt véve és
külön, külön.
Pihenő testemben tovább
keresi az ok okozatai
között lehetséges önmagát
vajúdva izzadón a lélek
boldogság fájdalmán nevetve.
Én úgy vagyok. Számolatlanul
az időre feszülve, mint ki
embertársa
gyermeke ősének őse,
hogy gyermeke lehessen újra, s
újra meg újra, mert dolga nincs
csak távolodjon önmagától,
egyre, egyre, és közeledve.
Én így vagyok, mint számolatlan
embertársam együtt véve és
külön, külön,
pihenő testemben tovább
gondolva a nappaloknak zaját,
védtelenül hagyva prédaként
a lélek száguldásakor az
az anyagban lüktető létet.
Én így vagyok számolatlanul
az időmre feszülve külön,
külön, és
együtt véve távolodva
önmagamtól, és közeledve,
küzdő hasonmásként önmagam
kezében szorongatva létem
kudarcát.