Fényes csákányú Lapitaszkossz éppen ezüstöt
Bányászott, hogy eladja a kincset, s pénze legyen sok.
Mint amikor Polüphémosz, barlangjába berontott,
És az egész helység belerendült Pószeidáón
Sarjának nagy súlya alatt, amikor meglelte
Sajtját ott megevő görög isteni férfiakat, kik
Trója alatt harcoltak, s épp Ithakába siettek,
Úgy csapkodta a csákányt nagy bányász, Csákányósz
Attika mélyöblű tárnájában kicsi fénynél,
Merthogy nem volt már csak csöppnyi olaj, mi világít,
Hogyha a lámpát véle betöltjük, s így csak alig volt
Fénye az eszköznek, mit tartogatott a kezében.
Jobb tenyerében a csákányt tartotta, s szoritotta,
Míg a baloldali kézben a fényes lámpa világolt.
Hisz fél kézzel is akkora volt az a rés, mit ütött, hogy
Szkülla is oly nyílásban élt, mely rést ez a férfi,
Csákányósz vésett ki csupán egyetlen ütéssel.
Hát nagyütésű Csákányósz így szedte ezüstjét,
Kis fénynél, úgy, hogy meglássa az orra hegyét még,
És hogy a síkos olaj tartson még, és ne sok égjen.
Mert nem volt buta ő, ki a dolgait elpazarolja,
Tudta, mi az, hogy megspórolni, hisz őneki nem volt
Nagy vagyona, s nem volt sok pénze mivel dicsekedjen.
Bár sikeres volt mindig a bányászat, neki mégis
Gyorsan a pénze fogyott, nem tudni miért, s hova tűnt el.