Ködoszlopok homálya között kapaszkodom
Vak szemem tágul a világra, bár mit sem ér a lét
Ha magányszántott terek barázdáiban botladozom
Ott, hol a véges a végtelenbe ér.
Már nem várlak… égig érő akarásom elengedem
Gyűrött ábrándod bennem szótlan, réveteg
Széthullott köd darabokba ágyazva süpped el
Hiába bontalak magamból, távolodik a képzelet.