Oly szomorúan süvít kint a szél.
Fák ágait gyötörve hajlítja,
Lovam áttöri esőnek leplét,
Folytonos utam odavezet hol fény nincs,
Csak sötétség s az erdő hangja ... visítva.
De villan egy fény, villámszelte az Égbolt,
Hol vöröses-lilán felhők látszanak,
Az éj madara vadon felkiált,
Ijedten minden visszhangzik ...
Mintha élesen rám szólna.
Kiáltása oly fájdalmas, messze száll.
Echója zeng akár száz szájból szólna,
Mélyen megijeszt,
S a halált mintha osztaná ...
Ott lebeg mindenütt, a fekete erdőt dúlva.
Az Éj a szélben oly vak.
Hideg cseppekben esik az eső,
A villámlások utat nyitnak ...
Mi megvilágosodik s dörgéseik nyögve mondják:
Kövesd a mutatót, ne félj ... erre vezet utad.
Az Éj fekete, de mit számít.
Bár a nehéz utat mutatja,
De benne két fekete szem engem vonz,
S nem mondok le róla ...
Gyí, gyí ... Baba, csillagok táltosaként repülj udvarába.
Szép fekete szén szemek.
Még ha pokol is, tőle
Nem tudna elriasztani semmi ...
Hát az eső se ijesszen, mikor kezem kantárt szorít,
Ereimben tűz lesz akkor ... és vétkezek.