Utolsó üdvözlet
Írta: reitinger jolan Dátum: November 21 2009 17:18:42
Gy
Megilletődve néztem.
Szívem bánattal volt tele.
Ő is rám nézett, megértett,
Olyan volt, mint egy kísértet.
Teljes hír
Esteledett. Körülvett a néma csend.
Négy óra lehetett, igen négy,
egyszerre megjelent
egy magányos, árva légy.
A nyár utolsó bágyadt, bús legye,
hogy szobámba tiszteletét tegye.
Megilletődve néztem őt,
ahogy megtisztelte a terítőt,
őt, a halkan mászót, a fáradtat,
a tévedésből itt maradtat.
Arcára ült a néma gond,
amíg a plafonon átosont.
Már nem zizzent, szárnya sem rebbent,
csak mászott halkan, nesztelen,
könyvek és egyéb tárgyak között
betegen, majd egy szögbe ütközött.
Leroskadt az abroszra.
S ami a kertekben az utolsó rózsa,
az az én szobám, az utolsó éj,
élő ernyedten vánszorgott még,
az őszi hervadás bús hírdetője,
tavasztól elhunyt elődeinek követője.
Megilletődve néztem.
Szívem bánattal volt tele.
Ő is rám nézett, megértett,
Olyan volt, mint egy kísértet.
És ahogy velem farkasszemet nézett,
feketén, mint az enyészet,
sötéten, mint az elmúlás, az átok !
Lelkembe belelátott !
Szemembe vágta a nagy igazágot:
Egyszer mindennek vége lesz,
a nyár utolsó üdvözlete ez.
Nyájasan néztem végig e legyen,
mint holmi szemüveglencsén,
szomorúan a Morteint megnyomva,
szóltam: ám legyen ...,
mert egy béka szájában sem lett volna
több szerencséd.