-dél van!-
a ló kantárját elengedve
a kisember maga az
elszánt akarat,
indul rögvest a
harangzúgásban ,
s ahogy a mező s az apja
mögötte elmaradnak
futássá szaporázódnak
a léptek,
ámítva borzas
árokmartokat.. .
az ajtó nem nyikkan,
úgy nyeli el
a pöttömöt, s ő áldó
mosolyba öltözik,
kemény-izmos-
könnyedén pördít
kisszéket anyja surca
elé padnak,
aztán a fáradt combok
ringásán elfészkelődve
marka kelyhébe fogja
az édes cicit,
s szája szélén a mohó
boldogság
fehér cseppjei
leszakadnak...