Indulok, autóm lágy berregésében bízva,
Indulok a reám váró útra!
Lassan itt hagyom otthonom,
Körül csak köd, mely csalárdul körbe fon!
Lassan haladok a nyálkás úton,
Mely csúszós, mint ahol csiga kúszott!
Megyek a sejtelmes ködben,
Emléked lágyan felölelve!
Felsejlesz előttem, látom csodás arcod,
Kicsit arrébb nézve ott látom alakod!
Bár mintha homályos üvegen néznél,
Hirtelen megállok az árok szélén!
Kiszállok, rágyújtok, egy jó cigarettára,
Olyan jó rá nézni, e ködös világra!
Most már tudom, hogy itt vagy én velem,
S a rusnya ködben alakod keresem!
Nem is kell keresni, a füstöt látom?
Vagy a legszebb csodát, mit adhat álmom?
Itt vagy velem, érzem arcod,
Kezed simogatása éri tarkóm!
Tán sóhajom űzi a ködöt, nem tudom, de érzem a szelet,
Oly jó, már szívem boldogabb sem lehet!
Mit árt a köd, a szenvedés,
A ködön át is látom te vagy éltemen az örök éltetés!