Sok mindent mondhatnék,
ha meghallgatnátok,
de ez itt mit sem ér,
pusztába kiáltok.
Kinek nincsen szava
hiába is beszél,
eddig nem is szóltam,
kizárólag ezért.
Pedig írogattam
asztalom számára,
s amit le sem írtam
elfeledtem mára.
Volt mikor fenn voltam,
stabil lábon álltam,
szegények kedvéért
csendben félre álltam.
Voltak jobb éveim,
szebb időket éltem,
mikor megváltozott
még mindig reméltem.
Reméltem, hogy amit
asztalra leteszek,
nem csak majd egy megtűrt
útba való leszek.
Az uborkafánál
létrát én tartottam,
és akik felértek
elfeledtek nyomban
Jó pár okos ember
hátamon felmászott,
és amikor felért,
túl kicsinek látott.
Sokan betévedtek,
csak ki kellett várni,
apjukat oktatták
gyereket csinálni.
Sokan megpróbálták,
és a szekér haladt,
míg tartottam őket
inkubátor alatt.
Aztán mikor hitték,
stabil lábon állnak,
feledve a régit
új társra találtak
Volt már sok próféta,
harsogták sikerült,
s mára tanításuk
feledésbe merült.
Mások kritikáit
túl sokszor hallottam,
nem haragszom rájuk, de
Isten nem ver bottal.
Nem stílusom nekem,
hogy fogjon az átok,
de, hogy hálás legyek
tőlem ne várjátok!
Volt, aki felmászott,
volt, aki lenn maradt,
így múlott életem
az uborkafa alatt.