A fény és a sámán(asszony)
Írta: vogul Dátum: December 01 2009 13:41:17
Cs
Női testet öltött
ám szemét - míg velem volt -
nem nyitotta rám.
Teljes hír
Maró szél csókjával
üdvözölt Jugra földje.
Hűtötte lelkem, s álmaim.
Szellemként súgta:
Női sámánom küldöm hozzád.
Te csak várj, hallj, észlelj!
Keresd és lásd a csodát!
Cirbolyafenyő cirógatott,
szentvízzel Irtis és Ob öntözött,
lágysárga leveleket
sápadt nyírfa szórt rám.
Torum szelleme magasba emelt.
Erdők végtelenjének,
tavak mély kékjének,
hantik, mansik sóhajának
lelke lettem.
Elejtett szarvassal a földre estem,
legendák ködébe botlottam,
szankvaltap dallamától megrészegültem,
hittem: beteljesült életem.
S ekkor villant a sarki fény!
Parányi volt, szőke fénycsomó.
Rádöbbentem később: új dimenzió.
Tajgai éjszaka hullt rám
lágy vízben fürdettek
fenyőillattal szenteltek
cirbolya-gallyakból
ágyat vetettek.
Lezárták szemem,
s én mindent láttam.
Árnyak s fények ölre mentek,
űri szörnyek táncba kezdtek.
Arcok és álarcok,
sírás és kacagás,
ősi kiáltások,
tegnapi fájdalom.
Őstörténet - szilánkokra bontva
pergett szemem előtt.
Egy más világban voltam,
mert cirbolyafenyő ágyamban
mellémfeküdt a szőke fény.
Női testet öltött
ám szemét - míg velem volt -
nem nyitotta rám.
Cirógatott, borzolt, égetett,
megéreztem sámáni hatalmát.
Pogány hit adott erőt,
bízva a fényre hagyatkoztam
táltos csillogásnak ajánlottam
ruhátlan életem...
Ősi közelség volt a szőkeség!
A lágyság, a nőiesség maga.
Te szőkésen ható villanás:
ősanyaként,
századok homályában elfelejtett
asszonyként simogattál...
Érintéseidben: ősi ösztönök.
A nők hatalma, Attila szenvedélye,
paripák fújtatása,
rénszarvasok dübörgése,
erdők-sztyeppék gyöngédsége.
Asszonyiságod háromszögében
forrongó szenvedéllyel
fényimádattal
férfi alázattal
merültem el.
Jugra földjén mámortiszta légben,
északi szőkés-női fényben
torz áruló, ki ébred.
Itt az ősi lélek szunnyad!