Megnézném még egyszer,
ahogy fésülöd hajad.
Figyelném csak némán
amint fésűd nyomán
barázdák rendezik helyére
éjfekete fürtjeid.
Beszívnám hajad friss illatát,
s csak nézném szótlanul,
ahogy ismerős
bájos, nőies
gyakorlott mozdulatokkal
két copfba fonod hajtincseid.
Tudom: ez a tisztaság, a rejtély,
a kis csodákból táplálkozó
szerelem-szentély.
Az érzés paradicsoma,
a ragaszkodás hite.
Mert volt ilyen!
Hatalmas,
az égre tárulkozó,
mindenségbe temetkező,
a köznapokat szentté emelő,
a pillanatot szerelem pulzusán
pihentető
örökkévalósággá bűvölő
egyszerű szerelem.
Értéke – a visszahozhatatlan –
most nőtt csak kozmikussá.