1.
Csillogó márványkövek,
Fényt oltó lámpafények,
Művi csodák s szép képek!
Ez éltet benneteket?
Vesztek az ész hívei,
A Földet kín színezi.
Nehéz a világ dolga,
S a felhő könnyét ontja.
Attila korában volt,
Mikor a madár dalolt,
Katalaunról sokat,
Sok jót,és persze rosszat.
Szép nap volt, mint a többi:
A művész versét költi,
a festő tájat pingál.
Jó csak szolgának nem jár…
2.
Mari szőke hajú volt,
Bőre fehér, mint a holt,
Két szeme , mint az égbolt:
Emberi, kedves, komoly.
Várad Mária , karcsú,
Akár egy fehér hattyú.
Szebb a Napnál, ,, kis kemence ,,
Így hívták őt, s szerette.
Anyja nem volt Marinak,
a falu kedvence volt, csak
Apja nem szerette őt,
De szerzett ő szeretőt…
Anna fekete hajú,
Szép szemű, formás arcú…
Nővére Marinak, így
Felette anyáskodik.
Mint említettem feljebb,
Mária szerelmes lett.
Bodros Oszkár becses név,
De Mari csak szegény nép.
3.
Ottó apjuk utálja,
Rabszolgának cibálja.
Várad Anna sikoltja:
,, Lesújtana húgomra!
Kezet emel Marira,
S gyorsan felé suhintja!
Oszkár mentsd meg szerelmed,
Ha annyira szereted! ,,
Oszkár Ottóra rivall:
,, Lányával vihart kavar?
Szerelem nem szent dolog?
Gyűlölet! Az a gonosz! ,,
Ottó Marit szorítja,
Oszkárnak ezt ordítja:
,,Férgek, férgek! Tünjetek,
Vagy kioltom életek!
Marit még elviseltem,
Mosott rám, teregetett..
Legyen most temetése,
Mint veled menyegzője!
Nem mehet egy gazdaghoz,
Ki aranyat magán hord!
Kinek az a sikere,
Ha nőnek tetszhete!,,
4.
Mari számmal kezében állt a sorban,
Ott vizsgálgatja sok nemes, goromba.
Záporzik belőle a könny – vége lett.
Apja, szeretteit orvul ölte meg.
Ottó lenyilazta Annát s Oszkárt,
Felgyújtotta a házat, semmi foszlány
nem maradt szent testükből, semmi
nem emlékeztet: élt itt valaki.
Attila tanácsosa, Kevély Kálmán,
Marit látva, ostoba vigyor arcán.
Nagy, mély ráncok kergetőznek homlokán,
Még a macska is domborít a hátán.
Vaskos újjával rámutat Marira,
Kövér orrát még akkor is fennhordja.
Marinak hideg fut át minden csontján.
Sötét lesz…- elájul a kis angyalkám.
,, Kis kemence! Kis kemence, ébresztő!
Itt van már egy virággal a szeretőd! ,,
Szép álom volt Anna hangját hallani,
De nem lesz az Kevély urat hallgatni.
,, Dolgod van te koszos szolga a háznál,
Vagy csak az én sátramban tanyázgatnál?
Pista szolga fogd munkába ezt a lányt!
Kérdezd nevét, majd add neki ruháját! ,,
5.
Mari egy éve volt Kálmánéknál már,
Jól dolgozott ő, de nem kedvelték tán,
Csak azt tudom, hogy meggyanusították:
Ő törte össze Kálmán úr tányérját!
,, Ruháidat Marika
Megfoltozni nem tudja,
Elfogyott a cérnája,
Ima nem jön szájára.
Varrja a szakadt mentéd,
Mocsokból kimenthetnéd.
Nézd csak véres kezeit!
Nézd csak hulló könnyeit! ,,
Ezt dúdolta Mari a sarokban,
Csendesen pityeregve, szomorúan.
Eközben a többi szolga Kálmánnak
Elszavalta az alaptalan vádat.
,, Jaj Istenem! Csak ne! Ne higyjen nekik!
Ennyi rossz után csak jó következik!, ,
Mondott egy Miatyánkat Marika még,
Kék szemeiben most is fájdalom ég!
6.
Kevély Kálmán hajon fogta Marikát,
Másik kézbe piros arany subáját.
Pista szolga odaadta kalapját,
Nem sajnálja sem a robot Marikát.
,,Jer te szolga, hitvány, rongyos eb!
Hogy e verjen többé az Isten veled,
Eladlak szép kis pénzért a városban. ,,
Mit is akarsz ebben a nagy káoszban?
Hiszen meghalt Attila, a hun király.
A hun háborúzik, két oldalra állt.
Nyílzápor minden felé, s a házban is.
Mindenki véres, holta összerogyik.
Csak Marika élte túl a házból ezt,
Ez a legnagyobb szerencsétlenség! Ez!
,,Hogy saját népem rabigába hajtson?
Hogy verjen, dolgoztasson? Most nem hagyom! ,,
Kiszalad a házból, mint szélvész rohan,
utána is fut a hun gyorsroham.
A nagy szakadék felé fut sebesen…
Ó!Ilyet kevesen tesznek, kevesen…
Nyílzápor utána, mélység előtte,
most semmi nincs, csak száll a levegőben.
Kék ég felette, vértócsa alatta,
lelke gyönyörben, teste porrázúzva.
7.
Látja Annát angyalként,
s Oszkárját, szeretőjét,
szeretetük melegít,
Menyországban van ő is.
,, Ó, Anna! Anna! Te drága! Te drága!
Engem befogtak rabszolgamunkába,
de mostmár itt leszünk nagy szeretetben,
s Oszkárral a temérdek szerelemben. ,,
,,Kis kemence! Kis leány!
A boldogság már kijár,
itt örömöd lelheted,
többé nem kell szenvedned!
,, Átkozott legyél Ottó!
Te családtól megfosztó!
Átkozlak Kevély Kálmán!
Te gazság, csupa ármány!
S átkozott legyél te, sors,
te ki rá gonoszat hordsz!