Ami bennem van, csak számalom.
A vállamon már nincs,
ami a tiétek nyomja.
Gondja-
imon túladtam, s szomorúan nézem,
hogy fáradtok, koptok,
míg én békésen enyészem.
Felettetek- rajtatok - veletek
harcolnak a pártok,
ti kapáltok,
bár a beletek
bokáitokra tekeredtek.
Remélitek még, hogy így,
gúzsban sokra mentek?
Szentek, ördögök között
sok van, ki másnak öltözött,
a ruha már nem tesz,
csak lassan gyógyulóvá,
s a bába bizony a babát
inkább visszatolná.
Többért fűtesz, mint megszokott,
holott
a klíma jócskán melegebb lett,
s pedig
régen erre tellett -
kihűl a kazán reggelig…
Tudom, a hús Neked
nem is lett drágább,
most is egy ezresért veszel, mint régen.
De ne feledd,
kevesebb száj vár rád,
és híján vagy már a vendégben…
Engem a csengő
már nem ránt össze riadtan,
a pulzusom nem nő.
Arcom majd’ kicsattan,
a dühöt, mérget már mind kiadtam.
Szánalom van bennem csupán,
és szégyellem magam,
hogy csak a lábam lógatom.
A kötél a fán
megtart biztosan.
Most már nyugodtan lóghatom…