Mint vízbe dobott kődarab
Úgy merülsz el gyűrött ábrándomban.
Kemények a kőfalak
Bár hinném, hogy van
Elég idő, de a percek egyre fogynak.
Majd ha izzó öled vágya
S az árként toluló gondolat
Kérgesedve sóhajt utánam
Páncélba feszítem érett akaratod.
Majd, ha rüggyé fakad Benned a tudat
Létedet megtagadom
S fakult reményeid nem találnak utat.
Széttárt karokkal hívhatsz
S ha fürösztenél még magadban
Akkor sem építek hidat
Agyamban kimúlt a pillanat.