pörgeti október hulló levelét.
Iramlik a perc,akár az Élet
ma fény fürdeti az érett fürtöket
holnapra szürke ég borul fölénk.
Lilába hajló felhők idézik
sárguló őszöm szeles,borongós idejét.
A lét örök körforgása,mint mókuskerék
ma újra régmúltat idéz,
mig szemem szomjasan issza
a bágyadt,októberi fényt
s tünt percek emléke melengeti
lassuló szivem fáradt hűvösét.
De dús bimbaju rózsáim kedvéért
mégis hosszú őszt remélek,
hadd boruljanak virágba az égre törő ágak
vöröslő szirmaik,mint a szenvedély
a kései őszben is lángoljanak.
Lázasan kúszik az alkony
vérvörös felhők mögé,
szél kél a hűvösödő esten
párát von a sápadt Hold elé.
Visszavonhatatlanul vége a nyárnak
a fecskék is mind délre szálltak,
hideg harmatot szór már a hajnal
meg kell békülnünk az örök elmúlással.
Bár tudjuk,nem múlik el mégsem,
csak pihenni tér a megfáradt Idő
s tavasszal megújut erővel
tékozló fiúként majd újra visszajő,
addig puha avar arany takarója alatt
hajtja álomra őszülő fejét
s magával sodorja őrült álmainkat
az örökkön forgó mókuskerék.