Nemrég még görcsösen magadhoz szorítottál
lépésről-lépésre,
akaratosan
vágy és szenvedély
zuhatagába ragadtál.
Ruhát, ítéleteket levetkezve
szédületesen kitárulkoztál.
Örvényekben zuhanva-szállva
érintéseink láva-mélységei
a csillagközi térbe rántottak,
az esztelen ösztön
nap-kitörései
poklok szentélyébe
repítettek
egy testben - sok lélekben
téged és engem.
Eltelt néhány nap,
és a mindig hirtelen támadó
magányodat
protuberanciák duzzasztották
a végtelenségig…
Te lefitymáltad a kishitűeket,
mindenkit megleptél:
nagyvonalúan, sajátosan
csak úgy elmentél.
Engem sem szólítottál,
kriptádba vonultál.