Összefonódó kezek
A tájon végtelen csend, nyugalom,
közelít a december havas utakon.
Szívekben égő vágy, hallod? dalol...
torokszorító csendes, lágy dallamot.
Hatalmas pelyhekben hull a hó,
feldíszített fenyő áll csillogó.
Halvány a gyertyafény, reményt adó
könnycsepp a szemekben, felénk áradó.
Fájó, sok ember magányos, elhagyott,
mindig gondoljunk rájuk is! E napon.
Tekintetük értelmes, mindent elárul,
érzéssel telt szívük fáj, és elárvult.
Számukra az ünnep, mégsem lett magányos,
összefonódó kezek, látványa varázsos.
Felszáradtak a könnyek, mosoly az arcokon,
szívükbe költözött, a Megváltó, - a Karácsony.