CsAK CSITT!
Csak csitt!
Ne hallja senki sem hogy sírsz,
míg a festék lecsorog arcodon
és alatta nincs más,
- csak korom,
amivel írsz,
- békülni hívsz...
Csak csitt!
Ne lássa senki, senki más,
hogy tévedés mindaz
mit csinálsz!
- Mert férfi kardot ránt elő,
de kezedben nincs
csak könnyes keszkenő.
Csak csitt!
Ne beszélj sokat!
Zárd dobozába a feslett rongyokat!
Játszd el te is
mint annyi más színész,
hogy nem vagy bohóc
csak ha színpadra lépsz.
Ezért hát csitt!
Jót tesz majd a csend.
Gondolataidat rejtse
egy kredenc.
Sötét fiokjaiban
állítsd fel a sírt,
ott altasd a sárgult telesírt papírt.
És csitt!
Csitt legyen kiskomám!
Rozsdás szelencéd
megmutattad, - bután...
Kitártál minden apró ablakot
mely mögött
meztelen, vélt igazságod lakott.
Csak csitt!
Megbeszéltük! - tudod...
Vedd elő a megmaradt
humorod.
Írd meg! - ami sarjad agyadon,
de ne lelkizz mint hős
egy ligeti padon.
Csak csitt, - csak csitt!
Fogd vissza magad!
Pillangó szárnyából ne építs tornyokat!
Állj be a sorba
mint mindenki más...
- De mégse! .......
Az lenne számodra a végső pusztulás.