A Szomorúfűz a tó partján,
csak egymagában álldogál,
Nincsen senki kihez szólna
csak a Szél,ki tépázza újra.
Az tépázza, bosszantgatja,
nem érti meg fájdalmát,oly
szomorú már szegényke,
nem vár mást, csak a halálát
De nem kegyes vele az sem,
mert nem siet érte oly nagyon,
Pedig fáj már neki az élet,
minden perce oh! borzalom!
Tartja magát hát még bírja
sóhaját a szél messze fújja.
Aztán talán majd megszánja,
s egy hirtelen indulattal,hogy
nagyon ne fájjon, nekilódul, s
gyökerestől a földből kicsavarja.