Lehunyt szemem alatt forog a világ
s én kivetlek magamból haraggal
mint vulkán a lávát
hagyom hadd robogjon az emlék-folyam...
s miután megnyugszom újra összeszedlek
felnyalábolt fényeiddel belevilágítok
a szemedbe hogy lássam:
remeg-e lelked tengerének hulláma...
felrajzolom az égre minden gondolatunk
és érzéseink melegéhez bújok
halott szavakat élesztgetve
hurcolom magamban a hörgő éjeket
már kifolyik ölelésemből ittléted
magánytól düledező félig-érzés vagyok
sötéten leomló zöld függöny
és nem kereslek sehol
mert itt vagy a percek csikorgásában
mi fejem felett, -belőled éled...
arcom árkaiba eltemetlek
szelíd láva vagyok újra
parttalan érzésektől kifosztva
csillagok köz't eltévedve...[