Nélküled
Hogy ha sokáig magamra hagynál,
Hiányoznál nagyon kedvesem.
Szénszemeid óvó tüze nélkül
Nem múlhatna el egy este sem.
Hideg, bús magányom megalázna
Ha a hangodat nem hallhatnám,
A csend zsíros, poshadt mocsarába
Szavaim hiába oltanám.
Miért fűtenék én be a kályhába?
Fagy tüzétől peregne a máz,
Csonttá dermedt jéghideg szobámban
Dobhártyámon dobolna a láz.
Tányéromban kihűlne az étel,
S az ablakon nyílna jégvirág.
Nőnének az árnyak a sötéttel,
És a kertben roppanna az ág.
Csak egy napra utaztál el kedves,
S én úgy érzem, hogy száz éve már…
Kicsi szívem minden zajra repdes,
Minden idegsejtem téged vár.
Kinn a fán a galambok elültek
Nyirkos az est, hűvös köd szitál,
A súlyos csend szinte fáj a fülnek,
A szél beteg tüdeje zihál.
Az idő is régen megfeneklett,
Ős vitorlás a homokpadon;
Én, mint korhadt mólón állok veszteg,
Téged lesve itt az ablakon.
Ábrándomból mostan fölrezzenek,
A kulcs fordul, fölpattan a zár.
S karom kitárom a szerelemnek
Az ajtóban a kedvesem áll.