Most mikor az egész időt megtartottam,
És van időm, hogy hallgassalak Téged,
Összehúzódva, félénken gondolatba hhúzódva,
Figyellek némán, hosszan...
Utánad sóvárogva, hajtogatlak szépen.
Most értettem igazán fájalmad,
Bátran jövök, hogy megbocsáss,
De lelked hideg, Téli látvány,
Könnyek nélküli hóbuckák...
Közöttük bolyongok,sok hófúvás.
Képzeletem átalakít,most a lelkedbe lépek
Fájdalommal veszem észre:
Mennyire semmiházi voltam,
Befagyasztottam a lelked. Téged ...
S lelkemben a Te hideged éget most.
Néma lettem, értelmetlen s még benned
Keresem reménnyel a helyem,
Hiába is sírok, melengetni kész,
Szerelmemnek már nincs helye...
Rettentően utálom magam. Szörnyen. Mit remélsz?
Tudatlanul az életben, használatra kapunk
Egy egyedi játékot, hol a világ kincse értéktelen,
S elhasználjuk észrevétlen,
Pedig nélküle az életnek nincs értelme.
Mily irónia !
Most imádlak, szeretlek, öregségemben.