Szeretem az Őszt, melyben születtél,
Hisz oly gyönyörű volt akkor,
A boldogság harmattal sírt,
A festő arca mosolygott,
Őszi volt hangulatunk.
A végtelennek álltál modellt
Egy kép, egy festmény született pillanat alatt.
Minden egy robbanás és színekben mártóztat.
Úgy emlékszem még arra az akácra,
Mi kurtizánként félénken, rezegve susogott,
Idegesen szégyenkeztek levelei, virágai
Ahogy figyeltél, tekinteted illatot árasztott.
Higgyétek! Voltak ilyen napok...
Nem vettük észre a Föld forgását sem
Ahogy kacagtál, tisztán, csengőn
Az Ég csillagai fénylőn kigyúltak
Szépségedre kedvesem.
Bosszúsan járom az Őszt
Már rég, s nem félek.
Elátkoztam ezt az évszakot
Hittem, hogy nemeslelkű, igazságos év lesz.
Téged adott ajándéknak...
Angyal lettél, Csillag.
Mostanra üres vagyok, a lelkem is az ...
S mint bolond, annyi vágytól részegülten
Halottak között bolyongva kereslek, egyedül,
Világukba sírok, kunyerálok ...
Hogy én is haljak meg.