Tegnap könny voltam,
Ma, egy édes mosoly,
S te pedig egy édesded
Szabadulni vágyó fogoly!
Mindketten álmodtunk,
Álmodtunk örök perceket,
Mikor mi is együtt vihetjük,
A nekünk megígért édes terheket!
Ma már nem álmodok semmit
Se rózsát, sem eljövendő világot,
Minek is álmodjam, ugyan minek,
Senkinek nem fáj az én hiányom!
Kit érdekel a születésnap, a nap,
Mely átokként hasít az én vérembe,
S írja az égre vérvörös gúnyos mosolyával
Hogy én,- én mily nagyot is tévedtem!
Tévedtem, tévedtem bizony,
Nem is egyetlen örök hajnalon,
De annak nagyobb volt a vétke,
Ki hagyott engem őriztelen- szabadon!
Most még itt vagy mellettem,
Most még őrized régi mosolyom,
De mi lesz akkor ha mennem kell,
S el kell hagynom a régi otthonom!
Te akkor egy új rózsát álmodsz,
Én meg vérrel teli súlyos átkot,
De neked azt már- mily kegyessség,
Nem kell soha. de soha sem látnod!
Én rám senkisem vár, senki,
Az- az de igen mégis talán,
Egykor azt mondták rá testvér,
Én meg azt mondom: HALÁL !