Kopott kisszoba, gyertyafény árnya a falon,
a sarokba egy dísztelen fenyő, alatta a bánat kuporog.
Meg a szegénység és egy kislány. Maszatos arcán az angyalok könnye,
kék szemében csillogó álmok, kezében ronggyá olvasott mesekönyve.
Üresen tátongó fazék az asztalon, a főt krumpli már elfogyott,
meg a félig megrágott alma és a tegnapi kenyér, mit apu hagyott.
Este van, a csöppnyi ablakon benéznek a csillagok és az angyalok,
szárnyuk álomport kavar, szalmazsákján a kislány elalszik hamar.
Kitárul a világ, az álom küszöbén túl, cifra terembe szivárványfény gyúl.
Meleg van. Díszbe öltöztetett fenyő, tetején porcelán angyal alatta kisvasút
és egy alvóbaba, hímzett selyemruháján aranybetűk, a kislány neve,
édes sütemény az asztalon, anya képe a falon és ránéz csillogó szeme.
A szoba nőni kezd és egyre több lesz a gyerek, ki együtt nevet, meg az ajándék,
cseng-bong, kacaj repül, a bánatra öröm ül és ezernyi játék.
Habos kakaó, bajszokra ragadt barna folt, fények a szemekben,
zene a fülekben, nevetés vidáman álom szeretettben.
Fátyol borul a fényre, újra szürke és kopár minden, az álom ellebben.
A kisszoba kihűlt, fázósan remeg a reggel, megfagyott a víz a tűzhelyen,
az ablakra virágot rajzol a fagy, sarokban a dísztelen fenyő, ágait a föld húzza,
szalmazsákján a kisleány sírva menekülne az álmaiba vissza.