A ma nyújtózkodó létra,
Csillagpor távlatán húz a mélybe,
Szendergőn szövi hálóját,
S álomba repít ezer évre.
Csalfa árnyat fest,
Imádságban hordoz,
Talán könnyet is ereszt,
De fel ugyan nem oldoz.
Rémes álmok gyötörnek,
Ereszkedik a való,
Hideg szél kél,
S halkan fodroz a tó.
Érzed a hullámok,
A mélybe dobnak,
Lassan bukik elő,
Majd felemészt a holnap.
Előtted s mögötted
Emlékképek váza..
Így lettél te..
Feslett csiga s annak háza...
Hordozod terhed,
Míg fel nem enged,
Az örökzárka..
Míg vissza nem húz
a valóság árnya...