Az éj vétkes árnyai játszanak velem
Dúlt képzelgés lüktet ernyedő testemen
Láz-ujjak élednek vonagló bűnömön
Rám simult kacajuk forrongva bűvölöm.
Vágyjáró képek a légtérbe vetülve
Homályos szemekkel újra visszaűznek
Kényesen csábítnak, bizseregve húznak
Ténfergő képzetek az álmomra gyúlnak.
Feszült csend kiált a meredező térben
Megkötözött énem hevült lüktetése
A hajnalba dobban oldozásra várva
Lávát szító tűzből csend-parázzsá válva.
Párnám redőibe gyűrődik a holnap
Magába ringatón elszáll a gondolat
Érintésbe olvadt hideg ölelésben
Időtlen létem a messzeségben ébred.