Pókfonálon függ az életem
álmokat szövök szüntelen.
Álmodó vágyak vesznek körül
magányos szivem szines álmokba menekül.
Tán csak álmodtam,hogy megismertelek
álom volt az is,hogy megszerettelek.
Ébren álmodom én az életet
megszépíteni már csak így lehet
a valóság oly bántóan rideg
felébredni nem is érdemes.
Álmodom hát az életet Veled
ki a valóságban számomra elveszett
csak az álom hoz el,csak a képzelet.
Hisz álom az élet
hol az álmok tengerén vágyhullámok ölelnek át
álom a tarka rét
hol fehér pillangó kezemre száll
álom a patakpart
hol fűzek szelid sátra borul rám.
Álom a kék madár s álom a boldogság
mely két szemedből sugárott rám.
S tán a halál is csak álom
mely lassan szememre száll
ha majd elszakad a pókfonál.
2oo2.o4.o6.