Fagyhalál...
Hajnalszárnyain kél útra az ébredés,
csillagos éj terít dermedést a tájra,
varjúsereg gubbaszt csupasz fákon fázva,
károg mert elfogyott az őszvégi vetés.
Kertkapuk rozsdája csikorogva sikít,
cudar tél érkezik szélparipán vágtat,
áldozatot keres kin fogást találhat,
sípja vérbíróként szólít meg valakit.
- Hé te Verselő! - Ki buszon szülöd a dalt!
Énekeld meg jöttöm, bár gyűlölsz - úgy látom.
Hideg bíborrózsám nyílik nedves szádon,
jégkristály virágzik füstös tüdőd alatt.
Nem tudlak megölni mert forró a véred,
bátran dacolsz velem, így hát tovább megyek.
Aluljárók mélyén vacognak emberek,
nekik már megváltás ha megfagy a lélek.
Robog a rideg tél nagyváros szívében,
a meleg szobából bámulva semmiség.
Aranykarácsonyfán gazdagság fénye ég,
míg kint ezer koldus turkál a szemétben.
Ördögin mutatja sebét az atomkor,
üzletek csábító fényár ablakain.
Előtte a járdán kihűlten sír a kín,
rongytakarójában megfagyott a nyomor...